Kilenc mód az emberek megváltoztatására, sértődés vagy harag felkeltése nélkül
1. Kezdd dicsérettel és becsületes elismeréssel.
2. Közvetve hívd fel mások figyelmét hibáikra.
3. Beszélj előbb saját hibáidról, mielőtt a másikat bírálod.
4. Inkább kérdéseket tégy fel, mint közvetlen parancsokat adj.
5. Engedd, hogy a másik megmentse a látszatot és ne kelljen restelkednie.
6. Dicsérd a legkisebb fejlődést is és dicsérj minden fejlődést. Légy szívélyes az elismerésben és a dicséretben bőkezű.
7. Tedd lehetővé, hogy a másiknak jó híre legyen – és eszerint cselekedjék.
8. Bátorítsd a másikat. Tűntesd fel könnyen helyrehozhatónak azt a hibát, amelyet meg akarsz javítani. Hitesd el vele, hogy olyasmit kérsz tőle, amit könnyen megtehet.
9. Mindig úgy cselekedj, hogy a másik szívesen megtegye azt, aminek a megtételére rá akarod bírni.(Dale Carnegie – Sikerkalauz)
“Ha valaki sikeres akar lenni, akkor hibái számát meg kell dupláznia.”
(Thomas J. Watson – Az IBM alapítója)
A hibák visszajelzések a teljesítményünkről. A győztesek sokkal több hibát követnek el, mint a vesztesek. Ezért tartoznak ők a győztesekhez. Több visszajelzést kapnak, mivel többször próbálkoznak. Az egyik legnagyobb baj a vesztesekkel az, hogy hibáikat túl komolyan veszik, és nem veszik észre a bennük rejlő lehetőségeket.”
(Andrew Matthews – Élj Vidáman)
“A sikeres emberek egy helytelen irányba tett lépést értékes tapasztalatként élnek meg, míg a sikertelenek a rossz irányt kudarcként fogják fel.”
(Andrew Matthews – Élj Vidáman)